Megtört varázs

Az idő ellopott egy érzést,

S elfutott vele nagyon messzire.

Nem nézte el a késést,

Hiába akartam még utoljára ennyire.

Aztán beragyogott a nap az ablakon,

A feketeséget elküldte egy fehér fény.

Madarak daloltak kint a teraszon,

S megölelt egy régi szerzemény.

Rájöttem, hogy kellett az árnyék,

Hogy mostanra világos legyen.

Rájöttem, hogy finomabb a kávé,

Rájöttem, hogy kitisztult a fejem.

Rájöttem, hogy nem kell a kis lámpa,

Már nem félek a sötétben.

Rájöttem, hogy lelkem már nem is fáradt,

Rájöttem, hogy nem kell többé alárendelnem.

Rájöttem, hogy színesebb az élet,

Hogy a lehetőség mindig adott.

Rájöttem, hogy a sértődés téved,

Rájöttem, hogy változtatni egyedül én tudok.

Csak élveztem bíborfényben a jelent,

Az árnyak csodálatos játékát.

Olvastam, míg a nap le nem ment,

Síri csönd honolt akkortájt.

Rájöttem, hogy többet kéne írnom,

Egyik nap ültem a jegyzetem felett.

S rájöttem, hogy csak addig csalódok,

Amíg azt hiszem,

Hogy szeretni magam nélküled nem lehet.