Végül olyanná váltam

Mindig kifejeztem a kusza érzéseket,

S feltettem bonyolult kérdéseket.

Nem zavart mi számít, mi nem,

Csak kimondtam őszintén, ami szívemen. 

Nem borítottam lényem fátyolba,

S nem bujtattam magam álruhába.

Sekélyes álarcokat ítéltem el,

Nálam játszmáknak nem maradt hely.

Aztán találkoztam a kiismerhetetlennel, 

Kivel lelkem valamiért megnyugvásra lelt.

Furcsa biztonság ölelt át, ostobaság volt..

Hiszen csak az elérhetetlensége csókolt.

Rejtélyes volt ő, megfejthetetlen,

Kit igazán sosem ismerhettem.

Tökéletes életet tárt elém, túl jót,

Hamis szavait ittam mohón.

Torz képet mutatott, amit mégis elhittem,

A valóság hagyott aludni, nem keltett fel.

Néha felriadtam egy-egy rémálomból,

De ő mégsem eresztett hitegető karjából.

Egyenes léptekkel kezdtem közeledni,

Köntörfal nélkül, nem volt mit fedni.

Ezért elfutott oly messzire tőlem,

Mert nem akarta, hogy kiismerjem könnyen.

Végül olyanná váltam, mint ő,

Befalaztam magam mindenkitől, védelemből.

Már nem teszek fel bonyolult kérdéseket,

S nem tudom kifejezni a kusza érzéseket.